Az elbaltázott pickek és a draft körök legvégén helyezkedés miatt idén a Caps szurkolóinak csak kikapcsolódás volt a draft, az igazi nagy durranást a szabadügynök piac megnyitásától remélik a szurkolók. A Washington Capitals idén 5 játékosra csapott le a drafton, amely 1979 óta a legkevesebb, ám a csapat a visszafogott draftról azt gondolja, hogy ez jónak fog binyolulni később.

 

Az első kör 26. pickje ként a csapat az orosz Evgeny Kuznetsovot választotta. A 17 támadó utolsó szezonját a KHL-ben töltötte. Az utóbbi három évben pedig nyaranként New Yorkba utazott angol tanulás céljából. Azt hiszem ebből is látszik, hogy a fiú komolyan gondolja a dolgokat. McPhee azt mondta róla, hogy lenyűgöző volt az interjúban.

"Ez a draft a tehetségről és a képességekről szól"  - mondta McPhee. "Tehetséges játékosok tömkelegét elemeztük. Ő nagyon nagyon lenyűgöző játékos. Amikor a választásunkhoz értünk, akkor ez már egyértelmű volt. Ő remek játékos, remekül korcsolyázik, jól lát a pályán és a kapura is veszélyes."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második körben a csapat a szintén orosz Stanislav Galievet válaszotta 86.ként. Galiev játszott az USHL-ben, utolsó szezonját pedig a QMJHL-ben töltötte. Akárcsak Kuznetsov, ő is nagyon teheséges és képzett támadó. Mindenki azt hitte, hogy első körös draft lesz. "Ez nem az oroszokról szól" - mondta Mcphee. "Ez a legjobb játékosokról szól. Amíg más klubbok nem mernek oroszokat választani, mert félnek, hogy nem jönnek észak-amerikába, addig a Capitals bátran hozzá mer nyúlni a keleti szekcióhoz is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csapat következő választottja a kapus, Philipp Grubauer volt. Mindenki kiváncsian várja, hogy hogyan tudja magát érvénybe léptetni a többi fiatal kapustehetség között. A csapat eddig is elmondhatta magáról, ám Grubauer választása után még inkább elmondható, hogy a csapat az NHL-ben határozottan a legjobb kapustehetésgeket vonultatja fel.

 

 

 

 

 

 

 

Az ötödik körben a csapat 142.ként a Minnesotai középiskolai rendszer kiválóságát, Caleb Herbertet választotta. Herberttel kapcsolatban arra számítanak, hogy 2010-11es szezonban játszik majd az USHLban, mielőtt a Minnesota-Duluthi Egyetemre jár a 2011 -12es szezonban. Herbert ismeretes arról, hogy remekül és gyorsan tud korcsolyázni, a benne égő versenyszellem miatt, pedig a középiskolai csapat csapatkapitánya volt.

Az utolsó választott számunkra a 176.ként draftolt védő, Samuel Carrier volt, Lewistonból, a QMJHL-ből. Carrier 42 ponttal fejezte be a szezonját ami nagyon remek teljesítménynek mondható.

 

 

 

 

 

 

 

Mindegyk draftoltunkról elmondható, hogy nagy fiatalok és tehetésgesek, illetve, hogy sokat kell még fejlődniük ahhoz, hogy az első sor közelébe érjenek, de kemény kitartó munkával mindegyiküknek meglehet rá a reális esélyük idővel. Mindenesetre sok sikert kívánok nekik, ha a Hersheyben tudnak majd edződni pár év múlva, már az is nagyon jó lesz, mert onnan mindig pótolni a hiányokat.

ROCK THE RED!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr702122079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FRee · http://www.amatorhoki.hu 2010.07.01. 00:11:15

buchek vegyél fel msn : ferenc.baranyi@gmail.com
üdv : FRee

Buchek8 2010.07.01. 00:26:05

@FRee: nekem fen vagy haver :) de te lehet eltüntettél engem :D

BVBDortmundLaci 2010.07.01. 19:32:10

Tetszik a cikk kollega, nagyon is ;) Bravó!!!
süti beállítások módosítása