Ismét szóba került Anton Volchenkov neve a Washingtonnal kapcsolatban. Bedobtak pár nevet az utóbbi időben ( Ducksból Niedermayer vagy épp Hamhuis ) de állandó jelleggel visszaköszön a tavalyi szezont a Sensben töltő bekké. Mindenképpen szüksége van a csapatnak egy DDre amit a PlayOff ismét bebizonyított. Jelenlegi fizetésénél mindenképpen többet akar, így 4 Mio$/év környékére akarja feltornászni ám kérdés, ki az aki ezt ki képes a fizetési sapka miatt megengednie magának.

Több opció látott napvilágot. Az első a legvalószínűbb miszerint az Ottawa vezetősége hiába szeretné hogy maradjon nem tudják megtartani, hiszen Spezza és Alfredsson fizetése elég magas. Többször próbáltak leülni beszélni a huszonnégyessel igényei csökkentése érdekében ( sikertelenül ), így borítékolható hogy elhagyja a kanadai fővárost.

A másik elképzelés miszerint a Verizon Centerből távozik Alex Semin vagy Mike Green és az így felszabaduló összegeket a remek fizikai adottságokkal és kíválóan blokkoló védőre szánják.

Minden szakíró egyetért abban hogy ennek a kálváriának lesz újabb felvonása és az is borítékolható, amíg a Caps nem erősíti meg hátsó alakzatát maximum President Trófeát hódíthat el a következő szezonban is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr52080649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchek8 2010.06.14. 12:44:09

Kellene mint egy falat kenyér és az biztos, hogy a nyáron még sok hír lesz erről de amondó vagyok, hogy a fizetési sapka miatt sok orosz, kis helyen nem igazán fér el. Leonsis és GMGM is azt mondta hogy nem lesz számottevő változás és ha a Young Guns említett tagjai közül bármelyik is távozna az szerintem számottevő lenne. Ha viszont Ted úgy dönt, hogy akar SC-t nyerni akkor talán visszavesz a támadó játékból, ez nálam azt jelenti, hogy akkor Semin távozik. Ami még alternatíva lehet szerintem az az, hogy Poti + pick Volchenkovért cserébe, vagy esetleg ha Belly-vel nem tudunk megegyezni(adná az isten) és a habs sem megy vele semmire akkor poti + belly(még lehet egy picket ebben az esetben is lenne pofájuk elkérni) volchenkovért. Szép és jó lenne ha jönne de jelen pillanatban nem látok rá reális esélyt, kevesebbért meg úgy sem fog jönni.

Buchek8 2010.06.15. 10:57:14

ránéztem még a Postra, hát GM megint kiverte nálam a biztosítékot :@

Buchek8 2010.06.15. 11:01:06

viszont a macik nyertek :D

BVBDortmundLaci 2010.06.15. 23:55:46

@Buchek8: Sajnos az oroszokat tekintve igazad van. Kangyal Balázs mondta hogy odateszik magukat de az igényük is óriás, sőt ha megkapják első fizetésüket rohannak az első sportkocsiba boltba a legdrágább járgányért :/
De ettől függetlenül imádom őket, de pl. ha Anton elvtárs visszavenne az igényeiből akkor egy SC esélyes csapathoz jönne amit beszéltünk is már de ez az ő hülyesége :)
Young Guns tagjai közül nehezen engedném el Semint, nem csak mert egyéni kedvenc hanem mert ambíciózus tehetséges srác akinek a PlayOff ritka gyatrán sikeredett, de ha visszagondolsz akkor Halak mammutjában rengeteg lövése elakadt, még egy kis rutin és akkora nyerőemberré válhat mint Backis ;) sztem kis türelem, kár lenne elpazarolni őt.

Most olvasgatom a portálokat és hát vannak fejlemények...nem örülök én se, de hátha jól fog kisülni minden :)
A maciknak én is örülök, kis vígasz így a tengerentúli szezon abszolút de végére :)

Remélem minden rendben volt az úttal és a szigetlakók földjén vagy, jelentkezz minél hamarabb és jó időtöltést addig is ;)

Buchek8 2010.06.16. 11:14:10

@BVBDortmundLaci: Igen erre a mondatra én is emlékszek de ettől függetlenül én is bírom őket. De Anton gondolhatna arra is, hogy lófaszt nem fog nyerni így, viszont ha visszavenni az igényekből és hozná egy ilyen támadó alakulat mögé a védekezési tudását akkor mindenki jól járna.

Abszolút így van, kár lenne elpazarolni Semint, nincs még elég PO rutinja de szerintem úgy se fogják elengedni, már csak miattad sem :D:P

Igen már itt vagyok, sima utam volt szal minden ok, hétfőig nem is dolgozok csak "bemelegítek" :D:)
süti beállítások módosítása