A hazai sorozatnak is vége

2010.03.09. 15:52

A meccs első harmadában felváltva maradtak ki a nagyobbnál nagyobb helyzetek. A kapusok bravúrokat mutattak be, de Steckel fantasztikus passzából Poti idei 4. góljával vezetést szerzett.

A második harmadban Alexander Ovechkin megtörte az olimpia utáni gólcsendjét. Kettős emberelőnyben sokat próbálkoztunk de a védelem és Turco kapus kibírta, míg nem az emberelőny lejárta előtt 16 másodperccel Ovechkin bombázott a kapu jobb oldalába.

A harmadik harmad elején Mike Greent kiszórták és Richards keresztül húzta Varalmov shutoutjáról szőtt álmainkat. Alig 5 perc telt el a harmadból amikor Bradley kiállításából Daley szerzett gólt. Ez már az egyenlítést jelentette a vendégeknek. Tizenkét perccel a vég előtt James Neal már a vezetést jelentő gólt szerezte a Dallas számára. Nagyott fordult tehát a meccs képe, a Capsnek kellett kapaszkodnia, hogy elkerülje a január 5. óta tartó hazai győzelmi sorozat végét. Tettek is ezért, támadásba lendültek, aminek három perccel a harmad vége előtt egy újabb Ovechkin gól lett a jutalma.

A hosszabításban Backis passzából Ovechkin mesterhátmast és győzelmet szerezhetett volna, ám Turco kifogott rajta. Ugyanúgy, ahogy később Knuble-ön és Laich-on is. Jöhettek a büntetők.

Az első körben nem talált be senki. A második körben Backstrom belőtte a sajátját de Richards sem hibázott. Az ötödik körben Loui Eriksson eldöntötte a párharcot, lövése becsúszott a spárgázó Varlamov mellett.

GOAL SCORERS

DAL:   B. Richards (PPG, 01:33 - 3rd) , T. Daley (PPG, 04:46 - 3rd) , J. Neal (07:53 - 3rd) , L. Eriksson (00:00 - SO)
WSH:   T. Poti (02:51 - 1st) , A. Ovechkin (PPG, 14:37 - 2nd) , A. Ovechkin (16:44 - 3rd)
GOALIES

DAL: M. Turco (W)
 WSH: S. Varlamov (L)
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

Three star selections
1st:   MARTY TURCO
2nd:   ALEXANDER OVECHKIN
3rd:   BRAD RICHARDS

 

Összefoglaló

"Azt gondolom, hogy az egész csapatnak volt egy megbicsaklása a harmadik harmadban." - mondta Bruce Boudreau. "Amikor az elsőt megszerezték(Dallas), tudtam, hogy kutya nehéz küzdelem lesz".

"Ez pusztán a győzelemről szólt. Hatalmas volt esélyesnek lenni a harmadik harmadban." mondta Marty Turco.

A 1998ban 106. ként drafolt volt Capitals játékos Krys Barch ezen a meccsen lépett pályára 200. alkalommal a Dallas együttesében. Az ex játékosok közül Chris Clark, Larry Murphy, Mike Lalor, Rob Zettler és Rob Pearson is tegnap ünnepelték születésnapjukat.

Szerző: Buchek8

2 komment

Címkék: gameday

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr861824189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BVBDortmundLaci 2010.03.09. 19:38:16

Ilyen emberelőnyös védekezéssel a Stanley Kupa lehelletét nem fogjuk érezni...emellé számtalan kihagyott helyzet párosult.
Remélem a feljövőben lévő Carolina ellen összekapják magukat a srácok mert az utóbbi idők játéka nem valami megnyugtató, egyedül Ovie 3. góljának tudtam felhőtlenül örülni ma hajnalban :)

Buchek8 2010.03.09. 20:20:37

ez így van, 1et értek mindennel.
süti beállítások módosítása