Amikor a sas feltámad

2010.02.07. 22:09

A Pens sokat utazott hogy elérje a hóval borított fővárost és mivel Montrealból utaztak fáradtak lehetnek, gondoltuk mi. De a pingvinek szeretik a havat és ez összeadódott a már oly annyira megszokott első harmados alvásukkal és elképzeléseinkhez képest kaptunk 2 Crosby gólt, egy mákosat(értsd védelmi hiba) meg egy szépet.

A második harmadban Ovechkin kilőtte a gólkamerát majd ismét kaptunk 2-t, ezután Fehr szépített, 4-2. A harmadot egy szóval lehetne jól jellemezni. Madarak. Nyilván mindenki látta vagy legalább hallott a híres Hitchcock filmről. Na kb itt is ilyen intenzitással ment egymás darálása, Ovechkin MMA-zott, Backis is verekedett, Crosby is kapott, mindenki benne volt egy jó kis balhéba vagy bodycheckben.

A harmadik harmadban is folytatódott a madarak háborúja. Rosszul játszottunk a meccsen, a Pens pedig jól, 5 a 3ban kezdték a harmadot és valószínűleg el is dönthették volna, ám mindkét emberelőnyt sikerült kivédekezni és ekkor a sas kitörthetett végre a pingvin szorításából. Ovechkin 2 bombagóllal terhelte meg Fleury kapus kapuját(az egyik egy buli után volt rögtön). Végig fölényben játszottunk, ám az egyenlítés után valami megállt a csapatban és masszívan beálltunk védekezni. Majdnem rajta is vesztettünk de többek között Mike Green kiváló védőmunkájának köszönhetően jöhetett a hosszabítás.

Mindkét oldalon voltak helyzetek de Orpik megpecsételte csapata sorsát amikor Semin képébe nyomta ütőjét és 2 percet kapott. 02:49-el a vége előtt Ovechkin zúdította a korongot Fleury kapujára amely mint később kiderült a kapufáról Knuble elé pattant aki bekanalazta azt a kapuba.

Hihetetlen körülmények közepedte a Verizon közönsége fantasztikus meccset láthatott és nagy volt az öröm a végén. Ovechkin mesterhármast szerzett, meg is kapta érte a sapkákat. Crosby ellen 2-0ra vezet az orosz, következő összecsapásuk az Olimpián várható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorozatban ez volt a 14 győzelmünk. Folytatás?! 10.én Montrealban.

GOAL SCORERS

PIT:   S. Crosby (06:59 - 1st) , S. Crosby (PPG, 09:59 - 1st) , J. Staal (11:43 - 2nd) , J. Staal (13:07 - 2nd)
WSH:   A. Ovechkin (09:01 - 2nd) , E. Fehr (17:12 - 2nd) , A. Ovechkin (06:51 - 3rd) , A. Ovechkin (11:06 - 3rd) , M. Knuble (PPG, 02:49 - OT)
 
 

 

Three star selections
1st:   ALEXANDER OVECHKIN
2nd:   SIDNEY CROSBY
3rd:   ERIC FEHR

 

ÖSSZEFOGLALÓ

ROCK THE RED!!!

Szerző: Buchek8

4 komment

Címkék: gameday

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr171737792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spiler 2010.02.07. 23:05:57

Knuble lessz a mi Holmstromünk a playoffban!!!!!
Jose ugy fog mint a zománcfesték!!!!!!!!!!!
az Eric Fehr féle sor rengeteget melozott!
az elsö gol elkerülhetö lett volna de amugy minden klappolt!
ja ovec-king 3+1 király!!!!!!!!!!!!!!!!
ha jobban megnézitek az nhl.com liga vezetöji statisztikát: és nézétek meg!
akkor rájötök ha ad még néhány golpaszt és le elözi tortont akkor nem liga vezetöji lessz a cim-hanem ovi egyéni statisztikája!!!!!!!!!!!!

Buchek8 2010.02.07. 23:15:05

teljesen igazad van. még annyit tennék hozzá, hogy láthatóan fájdalmai voltak egy check után, mégis 2 gólt vert utána szóval nem szórakozik. vasember.

spiler 2010.02.07. 23:21:45

@Buchek8: nem check után anem egy keresz váltásnál oldalrol bottal a bordályára vágott M. Cooke ott ugyanis nem véd semmi! de azért utána belehuzott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
IROMANNNNNN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Buchek8 2010.02.07. 23:28:28

@spiler: igen, te emlékszel jól :) M Cock meg ne hergelje az oroszlánt :D
süti beállítások módosítása