Hosszú győzelmi sorozat, hazai pálya, Green visszatért, Kovalchuk elment. Jó előjelek a meccs előtt, ám a mérközést az Atlanta kezdte jobban. Jól védekeztek és Morrisonn korong vesztéséből Enstrom megszerezte a vezetést az Atlantának. Ezután sorra kaptuk az emberelőnyöket, az egyiket sikerült belőni. Backstrom lekészített korongjára érkezett a messzeségből Ovechkin és irdatlan erővel bevágta azt. Ovechkin és Backstrom ott folytatták, ahol tegnap abba hagyták. Melléjük még feljavult Semin teljesítménye is, az első harmad rólluk szólt, illetve Erskinről aki Thorburnnal(ki mással?!) bunyózott, ugyanis Erskin egy kemény de szabalyos bodychecket követt el Reasoner-en, amiért Thorburn elégtételt akart venni, nem igazán sikerült...

Mivel most csak fél harmadot aludtunk át ezért X-ről kezdődött a harmad. A második harmad elején Neuvirth Kozlov közeli próbálkozását bravúrral védte. Majd támadásba lendült a Caps. Knuble - Ovechkin - Backstrom - Kapu volt a korong útja. Majd a harmad átment Neuvirth vs. Kozlov és mindenki másba. A fiatal cseh kapusnak védések, bravúrok sorozatát kellett bemutatnia. Ennek egyik fő "szenvedője" Kozlov volt, aki a legtöbbször próbálta bevenni Neuvirth kapuját, mind közelről, mind messziről, sikertelenül.

A harmadik harmad az utóbbi időben a Washington nagy erőssége. Az utolsó 12 meccsen a harmadik harmadban 27 gólt lőttünk és mindössze 5öt kaptunk. Ennek megfelelően beindult a gólgyártás. Előbb Laich passzából Semin volt eredményes, majd Bradley indításával Chimera lódult meg, 3 az 1ben vezethettünk támadást de Chimera inkább kilőtte a fickót , 4-1. Majd Watts-ba illő gólt szerzett az Atlanta. Emberelőnyben eladtuk a pakkot ám Neuvirth kivállóan védte az 1 az 1 elleni próbálkozást, ám arra nem számított, hogy a második hullámban érkezik Semin aki korcsolyájával besöpri a korongot a kapuba xD Neuvirth kérdőre is vonta, miközben mindketten a kapuban ültek, fantasztikus jelenet volt :D Ezek után 4-2, az Atlanta levitte kapusát de rögtön a buli után Greenhez került a pakk, aki egészpályás üreskapus góllal tért vissza. 5-2

A formánkon a péntek 13 sem fog, noha nem igazi péntek 13 de megvan a 13. győzelem is zsinórban. A divízióban példátlan előnnyel vezetünk a Tampa előtt, a Konferenciában is nagyon elléptünk és a Ligát is vezetjük.

 

Three star selections
1st:   MICHAL NEUVIRTH
2nd:   ALEXANDER OVECHKIN
3rd:   NICKLAS BACKSTROM

 

ROCK THE RED!!!

ÖSSZEFOGLALÓ

 

 

Szerző: Buchek8

6 komment

Címkék: gameday

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr351733265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csatoimi 2010.02.06. 06:31:16

Neuvirth engem is meglepett, ugyes ez a cseh srac nagyon. Nem tudom, hogy mit csinalhattunk(vagy mit nem)mert nem lattam a meccset, de tuzelt rendesen az Atlanta. Latom Ovecs es Back hoztak a megszokott formajukat, igy csak meglett a gyozelem.

Buchek8 2010.02.06. 08:41:01

44ból 42t fogott vagy mennyi is lett a vége szóval tényleg szórták rendesen

spiler 2010.02.06. 15:52:52

@Buchek8: Back nem láttam a záró játékészben, a második harmad végén antropvval találkozott, és a jelek szerint megsérült. nem tudod mi van vele? megnézted amit sheldonrol kültem?

Buchek8 2010.02.06. 16:10:31

@spiler: Igen megnéztem. Backis-ről nem írtak semmit szóval elvileg nem kéne hogy sérült legyen.

spiler 2010.02.06. 16:19:14

@Buchek8: remélem!!!! de egyeltalán nem látam a 3. ban! morisson centerelt ovi sorában végig!

Buchek8 2010.02.06. 16:31:29

@spiler: a kérdésedre a válasz a friss posztban van.
süti beállítások módosítása