Az idő majd eldönti

2011.06.27. 14:34

Csapatunk GM-je, George McPhee egyértelmű jelet küldött a szurkolóknak, azzal, hogy első körös draft jogunkat elcserélte a chicagoi Stanley győztes Troy Brouwerre. Ebben mi az üzenet? Mivel nem sűrűn szoktunk első körös draft jogot cserélni, ezért nyilvánvaló, hogy GMGM megpróbál egyfajta most vagy soha szituációt teremteni, hiszen hiába voltak tehetséges prospectek, beérésük és csapatba építésük időbe telik, emellett még nem is biztos, hogy sikerül. Brouwer személyében azonban egy tapasztalt erő csatárral gazdagodtunk, aki már a következő szezonban a hasznunkra lehet.

Ez történt pénteken. Szombaton, a draft második napján egészen a 4. körig unatkoztam, hiszen a pickjeink Carolinában és Floridában voltak. Ezután viszont a hátralévő körökben - hangsúlyozom, a lehetőségekhez képest - remek prospecteket sikerült kiválasztanunk.

 

A 4. körben, összességében 117.nek kiválasztott Steffen Soberg kapus - hiszen a kapus poszt sosem lehet elég mély -. A ifjú Soberg-et(és testvérét) a norvég hockey legtehetségesebb prospectjei között tartják számon.

 

 

 

 

A következő körben, összességében 147. ként választott Patrick Koudys egyértelműen az egyik legígéretesebb az idén draftoltak közül. Az NCAA-ből érkező fiatal védőt nagyon tehetségesnek tartják, kiderül mennyit lesz még képes fejlődni.

 

 

 

Travis Boyd lehet az idei draft másik nagy fogása. A 177.ként kiválasztott csatár ősztől a Minnesotai egyetemi csapatban fog játszani. Jövendőbeli edzője úgy nyilatkozott róla, hogy remek képességű, ügyes kezű center, aki a PK védekezéshez is ért. 

A hetedik körben, összességében 207. ként választott Garrett Haar az USHL-ben szereplő Fargo védője.

 

 

Az, hogy milyen volt a draft, majd csak évek múlva derül ki, azonban a Troy Brouwer döntés már akár idén is kifizetődhet, vagy ugyanúgy be is bukhat. Mindenesetre a prospectek mostani képességei alapján korrekt húzásnak tűnik mindegyikük, ahogyan a Brouwer féle akciót is be lehetett - vagy talán be is kellett? - vállalni, hiszen kimondva, kimondatlanul, óriási a nyomás mindenkin, a kupa kényszer miatt.

Troy Brouwer érkezésével Brooks Laich re-szignója talán még kérdőjelesebb, hiszen a két játékos közel azonos karakter, azonban a kinti híresztelések szerint Matt Bradley kerül egyre távolabb a csapattól. Ugyanakkor felütötte a fejét a hír, miszerint az RFA státuszba kerülő Matt Gilroy után érdeklődünk. Erről olvashattok bővebben ITT. Semyon Varlamov pozíciója is egyre kérdésesebb, azt pletykálják, hogy egyre biztosabban tekinthetünk úgy rá, mint távozóra. ITT pedig egy érdekes Alex Ovechkin interjúval gazdagodhattok.

Szerző: Buchek8

Szólj hozzá!

Címkék: draft

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr903018875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása