Sokasodnak a gondok...

2011.02.03. 18:37

Egyre több a kérdőjel a csapat teljesítményét illetően. Nyilatkozatok hada látott napvilágot az All Star gála után hogy újidőszámítás kezdődik, és ezentúl a plexi is kolbászból lesz. Nem lehet Semin hiányára fogni a gyenge periódust, hiszen a gólínség és a fegyelmezetlen játék nem egy játékoson múlik. A Habs elleni mérkőzésen két gólról sikerült vereséget szenvednünk hazai jégen. Közvetlenül a mérkőzés után a csapat managere George McPhee viharzott az öltözőbe és hangszálait nem kímélve kérte számon a csapaton a mutatott gyászos produkciót. Az átigazolási időszakból bőven van még hátra, bár a tavalyi tapasztalatokból kiindulva nem a legvélravezetőbb ha értékes draft jogokat és tehetséges fiatalokat tradelsz idősebb játékosokért akik nem lendítenek a csapat szekerén. Márpedig aki érdemben is hozzátudna tenni a csapat produktumához, igencsak borsos ára van. Azonban egyre felerősödnek a hangok BB menesztésével kapcsolatosan. A közel sem olyan keménykezű mint amilyen trágárul kommunikáló mesterünknek egyre több a kritikusa. 2000-ben a NJDevils 9 mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt cserélt vezetőedzőt és elhódította a Stanley Kupát. Pittsburghi riválisunk is február közepén cserélt edzőt amikor hazavihette a Lord Stanley trófeát. Kérdések és bizonytalanság egyre több van, ráadásul ha a tabellára is rátekintünk...

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr322636507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchek8 2011.02.03. 18:47:39

- Szerintem semmi ok a pánikra. Azért mert nem játszunk olyan jól mint tavaly?hálistennek. Akkor jó regular után simán buktunk, most legalább nem lesznek túl játszva a fiúk.
- A trade hülyeség lenne.
- Jó ez a védő alapunk ami van, ha BB nem képes ebből semmi emberit alkotni, akkor valóban távoznia kell.
- A Winter Classicra összebírta viszont szedni a csapatot...
- Ha menesztjük, akkor is kit neveznénk ki a helyére aki biztosan jobb mint ő?

Ördög kör ez így, ahogy van. BB maradjon, ha nincs eredmény akkor jövőre mehet viszont. GMGM viszont nem tudom mi a faszt hepciáskodik....:/

BVBDortmundLaci 2011.02.03. 20:08:48

Meglepődtem Én is amikor elolvastam...egy vezetőnek semmilyen sportágban, semmilyen körülmények között nincs helye az öltözőben!!!

Szerintem is felesleges a pánik hangulat. Sloan és Poti húzhatna a vérbe de nincs az a csapat amelyik akár egy 5.körös draft jogot adna. A WC valóban ad reményt, akkor kés volt a csapat torkán és kitűnően helytállt a csapat. Azonban BB-vel egy problémám van, mindig homokba dugja a fejét...
süti beállítások módosítása