PK, semmi más

2010.10.20. 04:09

Az első harmadban Hendricks és Campbell bunyója után rögtön jött a szokásos hazai hibánk, bealudtunk az elején. Először Krejci, majd Lucic colt eredményes. Ezután Neuvirth lement és jött helyére idei első meccsére Varlamov. Az első harmadban sok lehetőséget alakítottunk de a befejezéssel nem votl szerencsénk és legtöbbször tényleg csak szerencse kellett volna. A védelem viszont a PK-at leszámítva botrányosan játszott, ám Varlamov eszén nem tudtak átjárni.

A másodikban folytatódott a remek PK védekezés. 5 a 3ban is tudtuk hozni a remek és agresszív védekezésünket sőt, támadásokat is tudtunk indítani 5 a 4ben. A harmad közepéhez közelítve egy kapu előtti kavarodás után, a második, de lehet, hogy már a harmadik hullámban érkező Marcus Johansson megszerezte élete első NHL gólját. Szép gólt lőtt kis helyen az addig(és ezután is) rendkívül magabiztos Thomasnak. A harmad végét emberelőnyben tölhettük, miután Charat botra ütésért szórták ki a zebrák. A büntetés áthúzodott a harmadik harmadra is, ám eredménye nem lett.

A harmadikban 2 perc után Hunwick volt eredményes, ezzel 3-1re alakítva az állást. A harmad nagy eseménye volt John Erskine és Milan Lucic bunyója volt. Egy sima bodycheckből vérő menő verekedést kerekítettek. A folytatásban Ovechkin ravaszságára nem voltak vevők a bírók, kéziladbásnak beillő csípőből indított korongdobása a hálóban landolt, a zebrák visszanézés nélkül kiszúrták. Minden összejátszott a csapat ellen, az ütők is a legrosszabbkor törtek el :) Wheeler egy az egyben mehetett volna 6 percel a vége előtt 3 Caps játékos között, ám Fehr gyönyörű diving játékkal elütötte a korongot előle. 1:38-al a vége előtt BB mester időt kért, Varlamov lement, egy kevés játék után, melyre jellemző volt, hogy a jó helyzetben lévő játékos zavarta a mégjobb helyzetben lévő játékost, kaptunk egy emberelőnyt magas botért. Bergeron még kihagyta üreskapura, Semin keresztpassz utáni lövését pedig Thomas védte botjával. aze redmény tehát 3-1 maradt.

Az emberhátrányos védekezésünkön kívül sok pozitívum nem volt a játékunkban. A második soros játékosok elképesztő helyzeteket hagytak ki. az alapvetően nem védekező játékosok remekül segítettek be a védekezésben, Chimera támadásban is nagyot játszott. A védelemből Poti nagyon kilógott a többiek közül rossz teljessítményének köszönhetően. Az első sor gólja egész meccsen érett, érett de végülis mégis csak zöld maradt. Varlamov teljesítményére viszont lehet építeni és kis svéd barátunk, Marcus Johansson is megszerezte első gólját, ami szintén pozitívum. Csütörtökön lehet javítani szintén a Bruins ellen az első hazai meccsükön.

GOAL SCORERS

BOS:   D. Krejci (09:12 - 1st) , M. Lucic (11:57 - 1st) , M. Hunwick (02:08 - 3rd)
WSH:   M. Johansson (07:42 - 2nd)
GOALIES

BOS: T. Thomas

 

 

 

Szerző: Buchek8

4 komment

Címkék: gameday

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr1002385176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BVBDortmundLaci 2010.10.20. 14:09:24

Nincs itt egetverő nagy probléma, jól játszottunk de sajnos elől nem lőttük be a ziccereket, hátul meg Poti Bruins mezben volt.
Javítási lehetőség itt van egyből, bár nehéz meccs lesz :S

Buchek8 2010.10.20. 21:11:17

@BVBDortmundLaci: jó lesz ez, kellenek az ilyen meccsek is, csúnya lenne ha mindig jól játszanánk :D Egyre jobban kedvelem Johnnyt :D

Buchek8 2010.10.20. 21:20:35

köv meccsen elvileg meg ez lesz a lineup, Johansson verekszi fel magát :D

Ovechkin-Backstrom-Knuble
Laich-Johansson-Semin
Chimera-Fleischmann-Fehr
King-Steckel-Hendricks

Buchek8 2010.10.20. 23:22:03

amúgy Poti most tért vissza ugye sérülésből szal róla sem szabad levenni a keresztvizet annyira :D
süti beállítások módosítása