Hivatalos! Belly Phoenixben

2010.09.15. 01:50

Nem akármilyen sztori végére került pont az utóbbi órákban. Korábban eldőlt hogy a télen érkezett triumvirátusból Scott Walker semmiképpen sem marad a fővárosban, Joe Corvo esélyei a "Carlzner" páros remeklésével pedig a nullával lettek egyenlőek. Mindkét játékosról már az átigazolási időszak korábbi periódusában kiderült, hogy nem nálunk korcsolyáznak a továbbiakban. Egy hónappal ezelőtt azonban úgy tűnt, Belanger marad D.C-ben.

Belly több éves kontraktust és jobb fizetési kondíciót szeretett volna, ám a vezetőség előbbit nem, utóbbit azonban teljesítette volna... DE!
Augusztus 12-én afféle előszerződést kötöttek a felek, az NHL hivatalos forrásból már készpénznek tekintette hogy a jövőben is nálunk marad a center. A fizetési sapkába 1éves időtartamra 1,85 Mio $ szerződésével Eric is benne volt. Azonban latin szappanoperákat megszégyenítő fordulatot vett a történet. Mint utólag kiderült, a szerződés életbe lépése fügött a Capitals jövőbeli trade elképzeléseivel, és mivel a várva várt akció nem jött létre, így nem folytatja pályafutását nálunk a veterán a center. Sokkal rosszabb paraméterek mellett a Coyotesnál kötött ki. 1 évre mindössze 750,000 $ fizetéssel kell beérnie.

GMGM nem a levegőbe nyilatkozott ezek szerint, amikor nyár elején mindenki ( köztük mi is ) méltatlankodására miszerint nem érkezett meghatározó játékos Washingtonba közölte: " Hosszú még az átigazolási időszak, várják ki a végét. "
A fizetési sapkában szabadon felhasználható keret és hely van, így elképzelhető hogy érkezik egy hátvéd. Marcus Johannson és Mathieu Perreault töltheti be a szabadon maradt center pozíciókat. A kérdés csupán az, ki távozik a támadó szekcióbol és miért / kiért? Az előzetes elvárások alapján rengeteg tehetséges játékos lesz a draft első körében. Nem lenne meglepő ha jog/ok/ért válnánk meg egy-két jelenlegi játékosunktól. A kérdés költői ugyanakkor megválaszolhatatlan... GM fejével gondolkodni teljességgel lehetetlen, de talán most valami nagyot húz!

FRISSÍTVE!!!

Közben Belanger ügynöke egy interjúban elmondta, nem érti ami játékosával történik, hiszen a Caps vezetősége meghosszabította washingtoni házuk szerződését és Belly két gyermekének iskoláztatásában is segítettek. McPhee azonban minden effajta híresztelést cáfol. Kijelentette a két fél között semmilyen megállapodás nem született...lassan Nylander saga kerekedik ki a dologból!

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr662297213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BVBDortmundLaci 2010.09.15. 01:55:07

Amikor először megláttam a hírt örültem, majd elkezdtem polemizálni a továbbiakkal kapcsolatban és még jobban elkezdtem örülni :)

Buchek8 2010.09.15. 18:23:53

@BVBDortmundLaci: Hálistennek, erre vártam egész nyáron :D Így talán MattyPee is több lehetőséget fog kapni. Nylanderrel mivan ?XD mer jelenleg a keret tagjaként szerepel a hivatalos oldalon XD

BVBDortmundLaci 2010.09.15. 23:14:16

@Buchek8: Azon én is meglepődtem...
Úgy tudom csapatot keresett neki a vezetőség és az Isla vitte is volna. Ám nem kellett és így Európában próbál szerencsét, a fizuját megkapja de nem számít bele a fizetési sapkába. De ez közel sem naprakész infó, kb. 2-3 hónapos. Azóta nemtok semmit, pláne hogy szerepel a rostersben értetlenül és kérdőjelekkel állok én is a jövője előtt :)

Buchek8 2010.09.15. 23:20:22

@BVBDortmundLaci: Az hiányzik még hogy keret tag legyen :O xD

BVBDortmundLaci 2010.09.16. 18:12:01

@Buchek8: Az engem is sokkolna, ugyanakkor nem elképzelhetetlen. Bár most engem a nyilatkozatháború közepette a Belly Saga jobban érdekel :)

Buchek8 2010.09.16. 18:46:08

@BVBDortmundLaci: Kinevetettjük magunkat azzal is :/
süti beállítások módosítása