Tömeges szerződéskötések

2010.07.16. 02:35

A képen látható Jay Beagle két éves szerződést írt alá a Washingtonnal. Az előző szezonban 7 alapszakasz mérkőzésen lépett jégre a felnőtteknél. A 24 éves Beagle tavaly az Ottawa ellen szerezte meg élete első NHL gólját November 23-án. Főként a Hershey Bearsben jutott neki főszerep, ahol 66 mérkőzésen 16 góllal és 19 assistsal segítette a macikat Calder Cup győzelemhez.
 

 

Andrew Gordon további egy évig biztosan az AHL rekord bajnok színeiben fog küzdeni. Az évek alatt folyamatosan fejlődött, melyek a pontok számát tekintve is megmutatkoztak. A 2009-10-es szezonban az alapszakaszban és a rájátszásban is brillírozott a szélső. A jobb kezes tizes előbb 79 mérkőzésen 37+34-el zárt, majd a rájátszásban 13+7-el. Joggal emelhette büszkén a magasba a trófeát a szezon végén.


 

További három játékos írt alá egyaránt egy évre szóló kontraktust. A center Andrew Joudrey, valamint a két védő Zach Miskovic és Patrick McNeill.

Chris Bourque azonban nem fogadta el a minősített szerződést ( qualifying offer ) melyet a vezetőség kínált neki. Tavaly 21 mérkőzésen lépett pályára az NHL-ben, ebből 20 alkalommal a Pens színeiben ahol 3 pontot ért el, míg az egyetlen Caps fellépésén pont nélkül maradt. Nem volt ez így azonban a farmcsapatunknál, itt 49 mérkőzésen 22+48-al zárt, elképesztő. A következő idényben a KHL-ben fog a jégen a korcsolyázni, mely szándékát már közölte is a vezetőséggel. Annek ellenére hogy elhagyja a tengerentúlt, továbbra is a Washington tulajdonában marad a tehetséges szélső.

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr752154751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchek8 2010.07.16. 03:39:36

nocsak nocsak, remek hírek :)

BVBDortmundLaci 2010.07.16. 21:52:32

@Buchek8: bizony, legalább a Hershey idén is erős lesz. CBo KHL kiruccanására kíváncsi leszek hogy sikerül

Buchek8 2010.07.16. 23:15:41

@BVBDortmundLaci: Na arra én is, viszont így hogy a játékjoga marad így még nagyon jól járhatunk vele szerintem :)
süti beállítások módosítása