Hershey kitekintő

2010.03.21. 16:58

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az AHL-ben is közeledik az alapszakasz vége. A címvédő Hershey Bears tavaly 296 góllal és 106 ponttal zárta a 80 mérkőzéses alapszakaszt. Ehez képest idén már 69 meccs után 109 ponttal és 301 szerzett góllal állnak amelynek más csapatok még csak a közelében sincsenek. A dívizió sikerük is már biztos, hiszen a közvetlen üldöző Albany River Rats 3 mérkőzéssel többet játszott, ám 25 pontos hátrányban vannak ami ledolgozhatatlan az alapszakasz végéig. A konferencia siker is borítékolható, mert bár a Worcester Sharks egy meccsel kevesebbet játszott, hátrányuk kerek 20 pont.

A liga 10 vezető játékosa közül 3 a Hershey tagja, köztük az első és a második helyezett is. Alexandre Giroux 58 meccsen szerzett 37 gólt és 52 asszisztot ami ugyanúgy 89 pont, mint Keith Aucoin 34 gólja és 55 asszisztja.

Két meccsel ezelőtt franchise rekordott állítottak fel. Az Albany elleni hazai 8-2 megnyert meccs azt jelentette, hogy 52 győzelmet értek el, 12 mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt. Tegnap pedig a Syracuse-t verték idegenben 6-2re. Ma, amerikai idő szerint este 5 kor játszanak otthon az Adirondack együttesével. Az alapszakasz utolsó mérkőzését április 10.én játsza a csapat.

11. Calder kupájára hajt tehát a csapat és erre minden esélyük meg is van, illetve másodszor nyerhetnének két egymás követő évben. Érdemes lesz tehát rájuk is figyelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://capitals.blog.hu/api/trackback/id/tr201856999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása